Főoldal | Aktuális | Levelezés | Naptár | Honlaptérkép | Elérhetőségeink | Tanusitvany

.: Menü :.

Simplex

Korábbi filmek

Simplex programja

.: Névnap :.

Ma Gedeon, Johanna napja van!


.: Linkek :.

Tükör által: Tükör által homályosan

Tanár:
Várkonyiné Mihályi Anikó

A művészet befogadásához (is) alázat kell. Elviselni a homályt mint a megismerhetetlenség állandó jelenvalóságát - nehéz. "Most még csak tükör által homályosan látunk, akkor majd színről-színre."

Bergman filmje erről az "elfogadni az elfogadhatatlant" állapotról beszél. Szépen, egyszerűen, fehéren-feketén. Egy szigeten vagyunk valahol. A külvilág a tenger; egyetlen összekötő kapocs a vízbe futó stég. Peremhelyzet. Az én és a külvilág már-már elviselhetetlen távolsága. Szorongató magány. Lecsupaszított létezés: a kövek, a sziklák keménysége, a homok finomsága, a szél és a víz hangja és Bach csellószvitje. És ebben a közegben a szereplők: David, a középszerű író; Minus, serdülőkorú fia; Karin, a lánya; Martin, Karin férje. Négy ember, akik együtt és külön-külön is krízisben vannak. Balassa Péter mondta egyszer egy beszélgetésben, hogy krízisben lenni tudni kell, és hogy az orosz irodalom - elsősorban Dosztojevszkij - tud valamit kezdeni a krízis-helyzet ábrázolásával. A vizuális nyelvben Bergman a mester.

David szembesül saját középszerűségével; Minus a serdülőkor énkereső napjait éli, szenved apja hidegségétől, nővére gyógyíthatatlan betegségétől; Karin elmebeteg, látomásai vannak: hangokat hall, képeket lát ("… az Úr jelenik meg nekünk. Ő látogat meg minket… Tudom, hogy beteg voltam, és hogy kezeltek. De a betegségem olyan, mint egy álom. Ez pedig nem álom, ez valóság. Valóságnak kell lennie."); Martin szerepzavarban szenved: nem tud társa lenni feleségének, apaként próbál segíteni Karinnak úgy, ahogyan ő gondolja, hogy az jó a fiatal nőnek. Kapcsolati és egyéni krízisek. Hosszú, elnyújtott képek, a fények ijesztő kontúrokat teremtő beállítása.

Karin áll a középpontban. Ő Ophélia. A látszatvilág áldozata. Menekül a látomásokba, hiszen az valóságosabb, mint a többiek valósága. Az Úr várásának hihetetlen feszültségű képsoraiban azonban a gardróbajtóból "… kijött az Isten. Egy pók volt. Hat lába volt. Gyorsan jött felém a padlón… Undorító és rémes arca volt. Rám mászott, és belém akart hatolni. De én nem engedtem. Mindvégig láttam a szemét. Hideg volt és nyugodt."

Mi van akkor, ha már az Istenhez sem lehet menekülni? Ha nem is az, akinek mi akarjuk őt látni. Ez lenne a színről-színre látás?! Az elviselhetetlen lepellerántás pillanata…

De lehet, hogy a színről-színre látás a földön érhető csak el: a film végére apa és fia egymásra találnak.
Minus: Tehát a szeretet bizonyíték?
David: Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyítéka-e Isten létének, vagy a szeretet maga az Isten. De ez már nem is számít.
Minus: Ha igaz, amit mondasz, akkor Karint az Isten veszi körül, mert mi szeretjük.
David: Igen.
Minus: Segít ez rajta?
David: Azt hiszem.

Minus (suttogva): Papa beszélt velem!

A homály oszlik, megszületik a dialógus, dereng a megértés…

Diák: Nyiri Zsuzsanna 12.c

Csütörtök este, tompa passzivitás, lankadt vér, hanyatlás egy piros bársonyszékbe.
Feloldhatatlan állapotnak tűnik, de nem az. Egy Ingmar Bergman-filmet szenvedünk végig.

Első szürke képkockák mintha nem is most indult volna a történet, első furcsa jelenetek, feszültség minden beszélgetésben, meg titok, és nyomasztó ez a légkör, meg az, hogy nem nagyon értem. Feszült figyelem. Értelmetlen gesztusok, nagy fájdalmak, növekvő idegesség. Valamiért zavaró ez a film,és egy nagyon intenzív jelenet után rájövök, húsbavágóan őszinte, az Emberből nem takargat semmit. Bizonytalanság. Félelem. Nyugodtabb jelenet, lírai monológ, most talán megértem az okokat, most talán helyre tudom tenni magamban a filmet.

De nem, újra kuszaság. Minden olyan nagyon szomorú. Megint meghökkentő dolgok, ideges figyelem, széklábrugdosás, a szomszéd sem érti a filmet. Egy kis letisztultságot szeretnék, aztán rájövök, hogy ennél hamisítatlanabb már semmi sem lehet. Utolsó kockák, pedig az igazán fontos dolgok még nem fejeződtek be, még nincsen meg a Válasz… Még nincsen meg a Válasz!

Vége.

Kifelé menet mindenki a filmről beszél.
A filmről, mely nyomot hagyott az emberben. Feszegeti, marcangolja. Az impulzívabb jelenetek napok, hetek múlva is előjönnek. -Beszélni kellene róla!- Aztán idővel beépül. A válaszok is beépülnek. Keringeni fognak benne, és igazolnak, jóvátesznek majd valamit.


Nyomtatható verzió

Az oldal folyamatosan frissül A weboldal motorja: Írj az oldal karbantartójának