Főoldal | Aktuális | Levelezés | Naptár | Honlaptérkép | Elérhetőségeink | Tanusitvany

.: Menü :.

Szervezeteink

Cserkészet

Rege Néptáncegyüttes

Ciszterci Diákszövetség

Ifjúsági Tagozat

Szülői Szervezet

.: Névnap :.

Ma Olivér napja van!


.: Linkek :.

"Áldott, aki az Úr nevében jön!"
Mt 21,9


"Minden érkező vendéget, úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: "Idegen voltam, és befogadtatok engem". Mindenkinek adják meg a megfelelő tiszteletet, de elsősorban a hitben testvéreinknek és a zarándokoknak. Mihelyt tehát vendéget jelentenek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek. Először együtt imádkozzanak, és csak ezután egyesüljenek a békecsókban."

Szent Benedek Regulája, 53. fejezet

Újra a szívemnek nagyon kedves dévai gyerekeket fogadtunk és láttunk vendégül 2003. november 20. és 23. között.


Csütörtök este a román határőrök "jóvoltából" késtek egy-két órát, de az imrés szülők és diákok nagy-nagy türelemmel és még nagyobb szeretettel várták a gyerekeket. Megérkezésük után hamar elkapkodták őket, és vitték a meghitt családi légkörbe. Másnap Déva hős "vitézei" bevették a Szent Imre Gimnázium falait, és együtt ujjongtak a tudomány fellegvárában. Délután próbáltak az esti Vigadóban való fellépésükre. Este újra a családok "happolták" el a gyerekeket. Szombat a családok napja volt, mert csak délután mentek a gyerekek egy kicsit bemutatkozni a bencésekhez. Este újra a családokon volt az édes teher. Vasárnap már a búcsúzkodás ideje következett nagy ölelgetésekkel, telefonszámok, e-mail címek és talán még könnyek cseréjé

Farkas Balázs (7.a) és családja
Ónody Dóra (7.a) és családja
Párniczky Áron (8.c) és családja
Folly Áron (9.a) és családja
Sárvári Anna (9.a) és családja
Szabó Dóra (9.a) és családja
Bíró Ágoston (9.b) és családja
Ábrányi Balogh Péter (9.c) és családja
Kátai Gitta (9.c) és családja
Pálovics Ráhel (9.c) és családja
Szabó Anna (9.c) és családja
Szántó Klára (9.c) és családja
Meditz Júlia (9.d) és családja
Zemlényi Csaba (9.d) és családja
Manninger Péter (10.a) és családja
Lehel Krisztina (10.b) és családja
Molnár Éva (10.b) és családja
Nagy Karolina (10.b) és családja
Havassy Enikő (10.c) és családja
Legeza Zsófia (10.c) és családja
Szíjártó Márton (11.a) és családja

Köszönöm!
fr. Róbert O.Cist.

Déva, 2003. november 18.vel is.


Nyomtatható verzió

Az oldal folyamatosan frissül A weboldal motorja: Írj az oldal karbantartójának